Logisztika blog

Felmérés készült Magyarország lean tudásáról

Fokozatok és számadatok a gembáról* - helyzetkép és tükör a lean hazai művelőinek valós tudásáról

2019. május 13. - Logisztikusok

A lean utóbbi években bekövetkezett térhódításának eredményeképpen lean végzettségek és fokozatok dzsungele jött létre. Ez a helyzet komoly kihívás elé állítja a lean szakembert, aki szeretné tudni, hol tart és hová juthat, milyen messze van még a cél elérése, de ugyanilyen nehéz egy vezető számára eldönteni, hogy milyen képzettségű kollégára van szüksége, illetve az éppen jelentkező milyen leanes tudással rendelkezik. A felmérés segíti az eligazodást a lean tudás birodalmában.

A fokozatok

A lean szemléletet megismert kolléga hasznosíthatja ismereteit saját munkája során. Ezen kívül már rendelkezik néhány praktikus ismerettel is, mint a stopperes időmérés, valamint a leanben leggyakrabban használt folyamatábrázolási módszerekkel készült folyamatábrák értelmezése.

A támogatás szinten lévő már hatékonyan részt tud venni lean tevékenységekben, mint például egyéni és csoportos problémamegoldás, veszteségvadászat. A lean eszközök közül alaposabban ismeri a vizuális irányítást és az 5S-t.

Az alkalmazás fokozatot kiérdemelt szakember, már a lean összes alapvető eszközét ismeri. Ismereteit egy tréning során át tudja adni operátoroknak, elért eredményeit pedig hatékonyan tudja prezentálni.

A testreszabás szinten már a szűkebben értelmezett leanen kívül számos olyan ismerettel rendelkezik a kolléga, ami segít fenntarthatóvá és sikeressé tenni a folyamatfejlesztést. Ezek lehetnek például klasszikus üzemszervezési, pszichológiai, statisztikai ismeretek, vagy akár logisztikai ismeretek is, amelyek nagyon sok leannel foglalkozó szakembernél hiányoznak. A posztgraduális lean végzettség ezzel a szinttel egyezik meg.

Az irányítási készséget birtokló már magas szinten ismeri a lean eszközöket, intenzív és hagyományos folyamatfejlesztő projekteket is vezetett. Mentorálja kollégáit A3 vagy kata módszerrel.

A rendszerépítés fokozat birtokosa már legalább 4 (gyakran ennél jóval több) éve foglalkozik folyamatfejlesztéssel, számos tréningen, projekten, mentoráláson túl van. Tud lean csapatot kialakítani és vezetni, képes lean átalakulást és stratégiát tervezni és irányítani.

 

A fokozatok megoszlása

A kérdőíveket a cikk írásának kezdetéig 182 szakember töltötte ki.

lean_felmerese.png

1. ábra. A felmérést kitöltők által elért fokozatok megoszlása

A kitöltők 19,2%-a még az első szintet sem érte el. Tehát már érdeklődik a lean iránt, hiszen rátalált a kérdőívre, és ki is töltötte azt, de nem sikerült az első akadályt sem teljesítenie. A kitöltők 13,2%-a a lean szemlélet birtokosa, potenciális belépő a folyamatfejlesztők közé. 21,4%-kal a legnépesebb tábor a támogatói kategória, ez rendben is van, hiszen nagyon sok operatív feladat keletkezik a lean átalakulás során, és ezt ők tudják hatékonyan elvégezni. 11,0% alkalmazó, azaz már ismeri az eszközöket, de még a mélyebb összefüggéseknek nem biztos, hogy birtokában van, nem feltétlenül tudna egyedül eredményeket elérni a folyamatfejlesztés során. A második legnépesebb fokozattal rendelkező csoport, 17,0%-kal a testreszabók. Ők akár egy kisebb vállalatnál egyedül is képesek megbirkózni a lean átalakulás kihívásaival. A legkevesebben az irányítók vannak (4,4%), de ez rövidesen változhat, hiszen az utóbbi néhány évben számos szakmérnök végzett, akiknek ezen a fokozaton keresztül vezet az útjuk. Rendszerépítőkből pedig nem meglepő módon az utóbbi években már szép csoport gyűlt össze. A felmérés alapján a kitöltők 13,7%-a képes nagyvállalatok lean vezetői pozíciójában helytállni.

A felmérés jól mutatja, hogy minden szinten rendelkezünk szakemberekkel, valamint arra is rávilágít, hogy hol vannak még hiánykészségek. Reméljük, a következő években sikerül ezeket pótolni, és sikeresebb lean átalakulásokat vezetni.

A teljes cikk elolvasásához kattintson ide.

 

*Gemba: „a hely, ahol a dolgok történnek”. A bűnügyi helyszín japán megfelelője, a gyártóterület szokásos megnevezése. (Forrás: Laen szótár)

A bejegyzés trackback címe:

https://logisztika.blog.hu/api/trackback/id/tr2314824930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása