Logisztika blog

Kevesebb autóval nagyobb forgalom?

Furcsa ellentmondásokat teremt a közlekedés már napjainkban is tetten érhető átalakulása

2018. március 29. - Logisztikusok

Még az év elején jelent meg a világ egyik legnagyobb könyvvizsgáló és gazdasági tanácsadó vállalatának, a PwC (PricewaterhouseCoopers) azon elemzése, amely szerint a jövőben egyszerre lehetünk tanui a közúti forgalom fokozatos növekedésének, és a személyi gépkocsiállomány fokozatos csökkenésének. Még ha ez a kijelentés csak Európára és Észak-Amerikára vonatkozik, akkor is érdemes röviden utána járni, mire is gondolnak a szerzők.

A PwC elemzőinek egyik meghatározó jóslata, hogy a gépjárműpiac radikális átalakulásának részeként 2030-ra Európában 280 millióról 200 millióra, míg az Egyesült Államokban 270 millióról 212 millióra csökkenhet a gépjármű piac. Ennek fő oka pedig nem más, mint a megosztási módok fokozatos elterjedése. (Ez persze nem érvényes az olyan fejlődő országokra, mint Kína - itt az előrejelzés szerint 180 millióról 280 millióra nő a személyautók száma, annak ellenére, hogy a megosztás még talán nagyobb ütemben is terjed majd mint nyugaton.)

carsharing.jpg

Ezzel párhuzamosan viszont az egyéni közlekedés mértéke erőteljesen emelkedni fog. A tanulmány szerint az egyénileg megtett kilométerek száma 2030-ig Európában 23%-ot, az Államokban 24%-ot, Kínában pedig 183%-ot növekszik. A szerzők ennek magyarázatként a népességnövekedés mellett az önvezető autókat terjedését jelölik meg. Utóbbi indoka, hogy azok is igénybe vesznek majd az önvezető járműveket, akik maguk nem tudnak vezetni.

A forgalom tehát növekedni fog, de ez a technikai fejlődésnek köszönhetően ez nem jár együtt a közlekedés problémáinak növekedésével. Az összekapcsolódó rendszerek ugyanis képesek lesznek hatékonyabban képesek kezelni a közlekedésszervezés kérdéseit. 

 

Átalakulás előtt a teljes autóipar

 

Már a fenti rövid bekezdések is érzékeltetik mekkora változás előtt áll az autóipar. Miközben megdöbbentő ütemben zajlik az elektromos autók és az önvezető és közlekedésben résztvevő egységek összkapcsolódását biztosító kommunikációs technológiák fejlesztése - amely autóipari szereplőkre már így is komoly terhet ró - megváltozik az autókhoz való viszonyunk is.

Kevésbé lesz fontos az autó, mint saját tulajdon. A csökkenő a személygépkocsi állomány ellenére azonban a PwC forgatókönyve szerint 2030-ig az évenkénti új forgalomba helyezések száma Európában a harmadával növekszik. Ez lehet ugyanis az egyetlen mód arra, hogy a  közös gépkocsihasználat miatti fokozott igénybevétel ellensúlyozható legyen. (Az Államok esetén ugyanezen folyamat 20%-os, Kínában több 30%-os növekedést feltételez.)

Ez a nagy mennyiség az autógyártóktól és beszállítóktól további beruházásokat követel az új gyártási és fejlesztési kapacitás kialakítása érdekében, amellyel új koncepciójú, nagymértékben specializált járművek fejleszthetők ki az eddiginél sokkal alacsonyabb áron.

A tanulmányról kiadott sajtóanyag kiemeli azt is, hogy mind e közben új technológiai versenytársak is felfedezik a piacra való benyomulás lehetőségét. A PwC stratégiai tanácsadó cége, a Strategy& által készített párhuzamos tanulmány előrejelzése szerint a hagyományos szereplők globális iparági profitból való részesedése 2030-ig a jelenlegi 85%-ról kevesebb, mint 50%-ra eshet vissza. A verseny tehát csak fokozódik...

Részletek és bővebb jóslatok a PwC „eascy – The five dimensions of automotive transformation” címet viselő elemzésében.

A bejegyzés trackback címe:

https://logisztika.blog.hu/api/trackback/id/tr2913728968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása